III. Ismerd és szeresd meg! Nézz a kulisszák mögé!

– színházi érzékenyítő program a mátészalkai járás diákjai számára –


A Mátészalkai Szentpétery Zsigmond Művelődési Központ és Színház munkatársai 2021. december 02-án (csütörtökön) színházi szakmai napot szerveznek a mátészalkai járás diákjai számára.
A “III. Ismerd és szeresd meg! Nézz a kulisszák mögé!” névre keresztelt programra kaptak meghívást a Kálvin János Általános Iskola diákjai is.
A „színházi érzékenyítés” során a diákok megismerkedhetnek a színházépülettel, a kulisszák mögötti világgal, színháztermi hang- és fénytechnikai bemutatót láthatnak, hallhatnak, mesélnek nekik a színházi szokásokról, hagyományokról, legendákról, babonákról, betekinthetnek egy előadás születésének körülményeibe és érdekes drámapedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.
A szakmai napot természetesen egy előadás zárja, Ki leszek én? címmel, melynek középpontjában nem is lehetne más, mint maga a SZÍNHÁZ!
A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.