Évkezdés a Kálvinban

2021. augusztus 24.

---

Becsei Miklós lelkipásztor nyitó áhítata a Kálvin János Református Általános Iskola nevelőtestületének alakuló és tanévnyitó értekezletén:

 

ISTEN MEGBÍZIK BENNÜNK

 „Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlő terméséből. De azok megragadták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel. Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták. Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek. Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre. Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek.” Mk 12, 1-12.

Kedves Testvéreim! Jézus példázataira újra és újra rácsodálkozunk, és az mondjuk, hogy ez is művészet. Ha a költők versesköteteket tettek le az emberiség asztalára, a szobrászok, vagy festők másféle alkotásokat, akkor Jézus pedig példázatokat hagyott hátra. A művészetről tudjuk, hogy amit közvetít, azt egészen szabadon teszi. Egy szoborról, vagy egy festményről mindenki azt gondol, amit akar. A művészet, ha igazi, meghagyja a lélek szabadságát, és mozgásba hozza a képzelet erejét.

Egy példázatnak nemcsak egy üzenete lehetséges, hanem sokféle. Eszünkbe jutnak a tanítványok, akik nagyon messze álltak a Léleknek ettől a szabadságától, és szentül hitték, hogy egy példázatnak csak egyféle üzenete van, és azt az ember vagy megtalálja, vagy nem. Valami ilyesféle aggodalommal kérték gyakran Jézust, hogy magyarázza meg nekik ezt, vagy azt a példázatot. Persze jól jött nekik a jézusi magyarázat, és még jobban jött nekünk, hiszen a Biblia ezeket is megőrizte. Például a magvető példázatának jézusi magyarázatát nemcsak a tanítványok hallhatták, hanem mi is olvashatjuk. De az a helyzet, hogy amilyen módon Jézus azt megmagyarázta, az még további, és még gazdagabb értelmezésre ad lehetőséget. Nos, hát, így vagyunk a Jézus példázataival. Az üzenetük változhat történelmi koronként is, de egy ember életén belül is. A hitbeli fejlettségünktől, de a pillanatnyi lelkiállapotunktól is függ, hogy mit üzen nekünk egy bizonyos jézusi példázat.

Olyan népszerű példázattal van a mai igeszakaszban is dolgunk, amelyik az első három evangélistát, Mátét, Márkot és Lukácsot is arra késztette, hogy – kisebb-nagyobb eltérésekkel – de mindhárman feljegyezzék a történetet. A maga korában is tetszetős történet lehetett. Sőt egy kis bibliakutatással az is kiderül felőle, hogy nem is Jézus találta ki ezt a történetet, hanem vette valahonnan és kiszínezte, átültette a maga korába.

Évszázadokkal Jézus előtt Ézsaiás próféta egy gyönyörű éneket énekelt ki a lelkéből. Hallgassunk csak bele Ézsaiás énekébe:”¹Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon.  ²Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot épített, sajtót is vágatott benne.” (Ézs 5, 1-2) Jézus előveszi ezt a félig szerelmes éneket, és komponál belőle egy másikat, a mai példázatot. Méghozzá úgy teszi ezt, hogy beleszerkeszti a korabeli palesztinai viszonyokat. Jézus korára ugyanis bőven akadtak olyan földterületek, amelyeket távoli tulajdonosok vettek meg, és aztán elutaztak messzire, de a földet kiadták bérmunkásoknak. Ez a mozzanat minden bizonnyal, mint jó hazafit, érinti Jézust, mert háza, hazája iránti féltő szeretet töltötte el mindig a lelkét. Nem örült annak, hogy félig már eladták az országát.  Ezért hangsúlyossá vált ebben a példázatban, hogy a gazda, miután mindent gondosan előkészített, idegenbe távozott. Elment a gazda.

Elment az Isten. Ez a gondolat szinte eretnekségnek számít. Hogy is mondhatna ilyet Jézus, amikor egész lényében azt hirdette a világnak, hogy Benne, Általa velünk az Isten?!

De szeretnélek megnyugtatni titeket, hogy csak első hallásra nem biblikus, és nem jézusi ez a rövid mondat, hogy elment az Isten. A példázat minden kétséget kizáróan most is az Isten Országáról szól. Még akkor is, ha most nem teszi hozzá Jézus, azt a klasszikus kezdősort, hogy: hasonlatos a mennyeknek országa…. A három evangélista közül egy sem írja oda, vagyis eredeti hangzásában sem volt ott ez a bevezetés.

Mégis: hasonlatos a mennyek országa a gazdához, aki szőlőt ültetetett, mindent gondosan előkészített, aztán idegenbe távozott.

Igen, testvéreim, elmondom nektek, hogy először engem is meglepett a hír, hogy a Jézus istene idegenbe távozott. Elment az Isten.

Mielőtt belemélyednénk a gondolatba, hadd mondjam el, hogy szabad néha így érezni, és nem istenkáromlás, hogy elment az Isten. Elment az Isten, itt hagyott magamra. Jézus nem ezt érezte a kereszten? Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Éli, Éli lámmá söbaktáni? Akik hallották ezt, ott a kereszt alatt, annyira elképzelhetetlennek tartották, hogy azt hitték: Illést hívja. Mert elképzelhetetlen, hogy a Jézus Istene valakit elhagyjon. Különösen nem Jézust.

Szabad azt érezni, hogy elment az Isten. Egy időre eltávozott, bezárult felettem az ég. Nem áll távol tőlünk ez a gondolat, és megengedi a mennyei Atya, hogy egyszer-kétszer olyan igazán őszintén átfésülje a lelkünket: Elment az Isten.

De mit is üzen nekünk Jézus az elmenő, az idegenbe távozó Istenről? Milyen gondolatokat ébreszt bennünk ez a hír, hogy elment a gazda? Azt, hogy szabad a vásár? Azt, hogy most már mindent szabad? Már csak óvatosan merészkedek ennek az üzenetnek a vékony jégrétegére, de: ezt üzeni. S hogy mennyire ezt üzeni, az kiderül a példázat folytatásából, mert a bérmunkások valóban úgy viselkednek, hogy szabad a vásár. Mindent szabad. Azt tesznek a gazda gyümölcsöt váró követeivel, amit csak akarnak. Azt tesznek a gazda nevében hozzájuk érkezőkkel, amit csak akarnak, mert elment a gazda.

Jézus mindezek ellenére vállalja ezt a kockázatot, hogy az Isten ilyen. Vállalja még akkor is, hogy ha túl sokáig hangoztatja, akkor egyszer csak róla fog szólni a példázat! Mert vajon kicsoda ne értené közülünk, hogy a történet egyik epizódjában a gazda fiának megölése, az nem más, mint Jézus keresztre feszítése! Érzitek ezt a hihetetlen feszültséget?

Jézus a múlt kincseiből vett szerelmes énekben megénekli a saját halálát! Mi ez, ha nem művészet, és nem dráma felsőfokon! De Jézus halálosan komolyan gondolja, hogy elment a gazda.

Testvéreim! Próbáljuk most ezt a jézusi gondolatot egy másik megvilágításba helyezni. Egy egészen újba. Ha a gazda elmegy, akkor az nemcsak azt jelenti, hogy szabad a vásár, hanem mást is.

Azt jelenti a mindent szabadnál sokkal fényesebben, hogy megbízik bennünk a gazda. Nagykorúnak tekint bennünket. Elengedte a kezünket, és nagyobb önállóságra nevel. Nem szól bele mindenbe, hanem hagy minket kibontakozni. Mennyi méltóság és mennyi szeretet van ebben! Elment a gazda, és most már bátran ki merem jelenteni, hogy elment az Isten. Bár rajtunk van az Ő vigyázó tekintete, de csak távolból. A keresztyén dogmatika tanrendszere ismer ilyet, hogy az elrejtőzködő Isten. Olyan Istenünk van, aki egyszer kijelenti önmagát, kinyilatkoztatja önmagát, máskor meg elrejtőzik. Az Ószövetség embere azt hitte, hogy csak a bűn miatt rejtőzködik el az Isten. Vagyis, ha nem érezzük mindig az Isten közelségét, akkor nagyon bűnösök vagyunk.

Eljön Jézus, és ezt a régi gondolatot felülírja, amikor azt mondja, hogy az Isten lényéből fakad, hogy Ő olykor elrejtőzködik, elmegy. Hagy minket dolgozni az Ő szőlőjében úgy, hogy nincs mindig a sarkunkban. Feltételezi, hogy lesznek jobb munkások is, mint amilyenekről a példázat beszél. Úgy átjárta a szívemet ez a gondolat, hogy annyira szeret minket az Isten, néha már elengedi a kezünket.  Bízva abban, hogy jót is tudunk cselekedni.

Hát így szeret az Isten. Hiszem, hogy nem hangzik káromlásnak, hogy elment az Isten, mert ez azt jelenti, hogy az Ő gyermekeinek régen és ma nagy önállóságot adott, hogy jóra, szépre, Neve dicsőségére és egymás épülésére használjuk azt a Kálvin János Általános Iskola falai között az új tanévben és ebben a munkatársi közösségben.

Ámen.