Kiemelkedő irodalmi siker!

A Katica-Könyv-Műhely elsősorban pályakezdő írókat segít, menedzsel első könyvük kiadásában. Célja még a digitális világban felnövekvő nemzedék aktív olvasóvá nevelése, a tehetséggondozás, a mentális egészségnevelés, az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése. Mindezek jegyében hirdette meg – idén másodszor – országos meseíró versenyét, az Írópalánta 2 Pályázatot. A pályázatra iskolánkból 3 tanuló jelentkezett. Jóni Dorina 6.a és Vincze Balázs 5.a osztályos tanulók igényes pályamunkájukkal szépen helytálltak a versenyzők között. Bár helyezést nem értek el, de alapos, színvonalas és odaadó munkájukért dicséret illeti őket is.

A 11-13 évesek korcsoportjában Kondor Kamilla 6. a osztályos tanuló Kalandra fel! című művét a kortárs írókból álló zsűri a 2. legsikeresebbnek ítélte közel 300 pályamunkából.

Az előkelő helyezés négyhónapos alkotói folyamat eredménye, melyben Fórizs Istvánné magyartanár nyújtott számára segítséget. Valamennyi versenyző ugyanazt a 48 oldalas, 50 illusztrációval ellátott, keménytáblás mesekönyvet kapta meg, amelynek a bevezető versét Müller Péter Sziámi írta, hogy inspirálja az írópalántákat. A gyerekek feladata az volt, hogy színt és életet adjanak a könyv fekete-fehér rajzos illetve üres lapjainak.

Kamilla tehát megírta saját mesekönyvét. A története Kalandországban játszódik, ahol éppen gyermeknap van, és a két kiválasztott, Málna és Jácint arra ébred, hogy különleges képességekkel rendelkezik: Málna mackólánnyá tud változni, amikor csak szeretne, Jácint pedig képes repülni! Izgalmakkal és veszélyekkel teli napot töltenek a Nagy Varázsló birodalmában, ahová a Boszorkány juttatta őket. Hogy hazajussanak, szükségük van minden tudásukra és varázserejükre, de leginkább arra, hogy összefogjanak. Végül – ahogy az a mesékben lenni szokott – legyőznek minden akadályt, és Málna másnapi szülinapját már otthon ünnepelhetik. Ám ekkor még nem is sejtik, hogy a varázslatos gyermeknap örökre megváltoztatta az életüket …

A csoda létezik! Nemcsak kivételes alkalmakkor, hanem a hétköznapok apró történéseiben is: egy mosolyban, egy biztató pillantásban, egy segítő kézben, egy imában, egy családban … Kamilla már tudja ezt.

Büszkék vagyunk rád, kicsi Írópalánta! A tolladból soha ne fogyjon ki a tinta!