Suliváró 2. alkalom


Intézményünk március 7-én (szombaton) tartotta 2. suliváró foglalkozását a Kálvin János Református Általános Iskolában. Ezen a délelőttön szintén két csoportban foglalkoztak a tanító nénik a gyermekekkel.

Az egyik tanteremben a gyülekező alatt a tavaszról beszélgettek. Majd labdás játékok, mondókák és körjátékok követték egymást. Szükség volt a kezükre, lábukra, hangukra, de legfőképpen a figyelmükre. A gyermekek teljesítményét a zsűri értékelte, akiknek nagyon nehéz dolguk volt, hiszen mindenki nagyon jól teljesített. A mozgásos játékok levezetéseként csendkirály következett.

A másik foglalkozáson a Sakkpalota meséjét játszották el, ahol a kis ovisok jelmezekbe bújhattak. Majd az előző alkalmon elhangzott sakkbábok neveit, színeit elevenítették fel és készítették el, színezték ki Vendi Vezér és Keresztes király koronáját, amelyet a nap zárásaként boldogan viseltek a királyi lakomán. Az ebédlőben ismét fenséges falatok várták a kicsiket és szüleiket.

Amíg a gyerekek tevékenykedtek, addig a szülők sem maradtak program nélkül. Elsőként Baktiné Illés Éva igazgatónő tájékoztatta a megjelenteket.

Majd nagytiszteletű Becsei Miklós lelkipásztor gondolatai következtek, aki bibliai igéken keresztül mutatta be, hogy 2000 évvel ezelőtt is ugyanolyan fontos volt a család és benne a gyermek, mint nekünk napjainkban. Példázatokon keresztül világított rá arra, hogy milyen fontos a szülő, pedagógus és gyermek összehangolt munkája. Végül Matyi Tamásné pedagógus az iskolaérettségről tartott előadást. Nagyon sok hasznos tanáccsal látta el a leendő elsős szülőket.